*...
Some of them want to use you
some of them want to get used by you
some of them want to abuse you
some of them want to be abused
...*
*...
Some of them want to use you
some of them want to get used by you
some of them want to abuse you
some of them want to be abused
...*
miért van az, hogy ha véletlenül eszembe jut valaki, aki réges-régen nem és az eszembejutás felkavar meg olyan érzéseket generál bennem, hogy *mostmegmiafaszértkelleteszembejutniapontneki* akkor az a valaki pár nap múlva valóban feltűnik a horizontomon?
voltaképpen jól kéne éreznem magam, hisz megkaptam, amit kértem. igaz, hogy két évet késett vele az Univerzum, de végül is a fejemhez b@szta, legyek boldog vele.
ugyanúgy, mint eddig mindig, ha kértem valamit. kicsit késve, kicsit nyögvenyelősen, de pontosan azt kaptam, amit kértem. ahogy kell.
köszke, Univerzum...
és most még nem tudom, az legyen-e a következő kérésem, hogy csinálja vissza vagy az, hogy maradjon így? de mindegy is, hisz 2012 lesz, mire teljesül. optimális esetben, természetesen.
ez az egész valahogy túl véglegesnek tűnik.
az évek során azt szoktam meg, hogy szabadulni kell mindentől/mindenkitől, ami/ami állandó, ami megváltoztathatatlan/aki örök.
voltak szabályaim. felrúgtam őket. szinte már az első pillanatban. akkor jó ötletnek tűnt.
talán kevés bennem a kompromisszumkészség. vagy kevés bennem valami más, amire pedig szükségem lenne. pedig *olyan, mintha...*
nem tudom, a *mintha* elég-e. nem tudom, honnan jön a bizonyosság. nem tudom, akarom-e. nem tudom, akarom-e tudni.
amit biztosan tudok, hogy hosszú távon felőröl az agyalás, kikészít a bizonytalanság és megöl bennem mindent a küzdelem. a sorrend fordított, ha korrekten akarok fogalmazni. de már azt sem tudom, akarok-e egyáltalán valamit a pihenésen és a nyugalmon kívül.
jó lenne, ha megbeszélhetném. jó lenne, ha kibeszélhetném. jó lenne, ha nem pattant volna le, aki meghallgathatna...
mindig egyedül döntöttem. mindig egyedül vállaltam a következményeket és most belül megint kibaszottul egyedül vagyok. tehát dönthetnék is akár, ha tudnám, miről kell dönteni.
faszkivan.
és félek.
nagyon-nagyon félek.
ráadásul elveszett a régi írókám is.
elég régen eldöntöttem, hogy nős férfival soha többé... most módosítok: addig nem, míg nem akad újra egy olyan igazi, harapni-karmolni-gyötörnivaló az utamba.
ps: utálom K. úr azon döntését, mellyel kivonta magát az életemből
új irodaház, új házirend, új szokások. pl. írásban üzengetnek a kollégák egymásnak a klotyón:
*HA VAN SZEMÉREMSZŐRZETED, NE HAGYD A WC-DESZKÁN!*
Nefinél olvastam, aztán meg kommenteltem és most várom a csodát
A játékszabályok:
1. Csatlakozhat bárki, akinek van blogja.
2. Az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem.
3. Az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.
4. Cserébe előre kell fizetni, mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis ők maguk is megajándékoznak három embert.
ezt, itt bizonytalan időre felfüggesztem. és még mielőtt bárki megkérdezné, a válasz: igen, azért mert... pont miattad, ha csak egy pillanatig is úgy érzed, részed lehet ebben. jól gondolod: hozzájárultál a döntésemhez, érintve vagy, érintve vagyok. nem szeretem, hogy következtetéseket vonsz le abból, amit írok. nem szeretem, hogy rákérdezel arra, amit írok. nem szeretem a miérteket. nincsenek okok. ne kérdezz, csak fogadd el, ami van. ezt is.
megkérdezték, hogy szeretném-e, hogy partvisnyelet dugjanak a seggembe és én nem tiltakoztam hangosan. a következő mondat az volt, hogy jó, akkor óránként jövünk.
szeretnék egy bitófát az irodámba, hogy szabadon, nyomtatványok kitöltése és idióta dokumentációk elkészítése nélkül köthessem fel magam.
